...

Bizonytalan vendég

2011-12-29T20:27:00.006+01:00

Windsor Pub, tegnap este:

-Akkor ebből a pálinkából mennyit kértek?
-Nem tudom. Hányan jöttünk be?

Béla

2011-12-22T22:21:00.007+01:00

Ezt a tegnap este hallott sztorit muszáj leírnom. Úgysem lesz ismerős senkinek, mert ahogyan én sem, ti sem néztek soha pornót. Hát kollégám nézett. Vitték neki, hogy ez kihagyhatatlan. Gyönyörű példája a Magyar amatőr filmesek művészi, mondanivalóval tarkított kifejezésmódjának. Igazi hungaricum. Van, aki szerint a hét fő bűnbe ilyen dolgok tartoznak, mint borba kólát önteni, alkoholmentes sört inni, pornóba sztorit vinni... Ímhol az bizonyos kivétel, ami erősíti a szabályt. Meg kollégáim rekeszizmát napok óta.

Béla kényelmesen tévézget feleségével otthonukban. A műsor nem túl izgalmas, Béláné meg is unja hamar, egyéb örömökre áhítozik. De ez nem Béla estéje. Az örök NŐ által gyújtott tűz már a múlté, a lenyugvó nap ereje mese, az óra fél hatot mutat. Igen, Bélának nem állt föl. Ez gond. Sőt, probléma. Mert ha egy nő kívánja, akkor nincs mese.

- Nem baj Béla, akkor hívj valakit, aki teljesít helyetted.

Becsületére legyen mondva, ezt már nem bízta a véletlenre. Felemelte a telefont, snitt, és már ott is volt két szép szál legény. Ők aztán nem kímélték az asszonyt, ahogy azt az amatőr rendező megálmodta az édeshármas minden formájából mutattak ízelítőt. Egyszer még Béla is benyitott a szobába, de csak egy lemondó legyintés volt a szerepe. Zseniális. Képzelem mennyi ereje teljében lévő fiatalember törölgette a könnyeit a nem épp erre a célra odakészített papír zsebkendőbe, bokára eresztett boxeralsóban ezt látva.
De a filmművész zsenialitása itt még nem merült ki. Mert aki az összekent arcú erőltetett kamerábavigyor után a film végét, neadj' isten a stáblistát várta, az készíthette a könnyeinek a következő zsebkendőt. Ugyanis Béláné megest kívánós lett, és leszalasztotta odaadó férjurát a közértbe némi édességért. A sarkon persze ott fújta a füstöt a két helyi mácsó.

- Te, nem kéne valamit mondani a Bélának?
- De. Ööö, Béla! Ne haragudjá'má', hogy úgy megbasztuk az asszonyt!

Béla erre nem szólt semmit, csak fentebb említett lemondó legyintésével nyugtázta, hogy hát ugye ha egy nő akar valamit, azt biz el is éri.

Mürmi

2011-12-12T23:03:00.005+01:00

Némi szocreál hangulat fogott el a mai napon. Beindult az emléközön egy ártatlan mondat hatására. Történetesen, hogy milyen dolog már kéremszépen, hogy a Kozármisleny a Pécset megverte a kupában!!? Hát az olyan focis dolog, mondom. Dehát erről volt kollégám jutott eszembe, meghát néhány sztori vele kapcsolatban.

Feri bácsi - de nevezzük csak Mürminek - sosem volt nagyravágyó ember. Elvei viszont voltak, és ezekhez makacsul ragaszkodott is. Például amit a maszek hoz, az az övé. Az asszonynak ahhoz semmi köze. Kocsmába meg úgysem engedi el soha, szóval az a kis maszek pénz nincs is akkora veszélyben. Dehát Feri bácsi sok éve volt már házas, unokák is voltak már. A szenvedély meg azért csak kell az élethez. Szóval maradt neki a foci. Minden vasárnap. Kijárt a meccsekre, szurkolt a csapatnak. Az asszony meg büszkén szedte neki az aranysárga húslevest, sűrűn bólogatva vehemens szavaira, hogyhát ez a Kovácskettő megint kihagyta a tizenegyest, azannyaruristenit! A második félidőben meg les volt, a bíró örüljön, hogy nem verték meg.
Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy Feri bácsi sosem tudta mi az a les, Kovácskettőt meg nem ismerte volna meg az utcán fényes nappal sem. Az öreg húsz éven át minden vasárnap a kocsmában sörözött, és hihetetlen tehetséggel színezte ki, majd ültette át egyes szám első személybe a meccs után hallott sztorikat. Merthát amit a maszek hoz, az az övé...
Maszek meg mindig akadt. Egy alkalommal Feri bácsi az egyik multi aktuális szórólapjából szemezgetett. Valami nagyon megtetszett neki, mert éktelen kacagásba kezdet.
- Na, Feri bá'! Mit írnak?
- Jajj, gyerek. Ezt nem hiszed el... Szomszéd asszony áthívott a múltkor. Eltörött a fregoli, hegesszem már meg. Nade mondom szar lemezből van, szétég ez a picsába. Mindegy, vasdarabbal kimerevítettem neki. Adott egy ötszázast, meg két üveg sört.
- És?
- És??? Ehun e! Nyócszáz forinté' veszel újat!
Hát, a közösség építő szelleme is számít valamit, meg hogy nem kellett a bevált ruhaszárítót kidobni. Gondolom...

Feri bácsi amúgy alacsony, pocakos szaki volt. Még az üveggyárban dolgoztunk együtt. Amikor odakerültem ő már rutinos mester volt. Az ezergombos célszámítógépen három gombnyomással még a holdraszállást is levezényelte volna, ha Armstrongék össze lettek volna kötve az automata kemencét irányító rendszerrel. Kíváncsi - és nyilván értelmes - kérdéseimre mindig nagyot szívott a cigarettájába, de közben félrebillentett fejjel hunyorítva bólogatott, jelezve, hogy tudja a választ nem az időt húzza, dehát csak nem éghet már el az a talpaskossuth.

Az öreg egyébként fentebb említett becenevén volt inkább ismeretes. Egyszer fél napig kerestük a kis nógrádi faluban, de mivel polgári nevét emlegettük mindenkinek, csak csodálkozó tekintetekbe botlottunk. Aztán valaki elszólta magát, hogy Mürmi, és két perc múlva a kapujában álltunk. Hűséges kutyája, Nándi a németjuhász kísérte ki hozzánk. Beszélik egyszer hittérítők is megtalálták. A sztorit csak addig mesélik, hogy:
- Én most erre nem érek rá, de küldöm a Nándit, beszélgessenek.

A kedvenc sztorim azonban a disznóvágós. Mert olyan ugye minden faluba kell. Hát itt is volt. "A" család disznót vágni készült, de tűzifával nem álltak túl jól. Szóltak hát Mürminek, csapjon össze keveset, mer'hát maszek az neki is. Az öreg nem tiltakozott, fogta a Stihl-t, és munkához látott. Ahogy végeztek elő került a jóféle házi pálinka, falun így szokás. Meg elő került a szomszéd is a neszezésre ("B" család). Ez is szokás.
- Ferikém, vóna itten két köbméter, csapnád mán össze nekem is!
A maszek az maszek, de mint fentebb említettem, Mürminek elvei is voltak. Egyik ilyen, hogy fűrésszel nem dolgozik, ha már ivott. Szóval nem volt mit tenni.
- Itt hagyom a fűrészt, reggel jövök és megcsinálom!
Úgy is lett. 8 óra magasságában az öreg megjelent. "A" család néhány önkéntessel kiegészülve a fejét vakarászta az ól mellett.
- Mi van gyerekek? Hát a kó'bászt kéne mán tő'teni, nem a disznónak rimánkodni itten!
- Jáááááááááááááj, hamis ez. Nem merünk bémenni Ferikém...
- Tán segítsek?
- Az isten megáldjon! Segítesz?
- Segítek hát. De tokaszalonna nem lesz...
- Mindegy az, csak feküdjön má' a desznó!
Hát feküdt. Mürmi beröffentette a Stihl-t, kicsit túráztatta, majd benyújtotta az ól deszkái között. Gyors mozdulat felfelé, és meg volt oldva a probléma. A két köbméter cser meg kipucolta a láncot. Többen állítják, igaz volt...

42

2011-12-11T11:02:00.011+01:00

Miért vagyunk itt? Mi az élet értelme? Mitől leszünk boldogok? Miért nem tudunk békében együtt élni?
Miért kérdezek ennyi mindent? Az élet tele van kérdésekkel. Tulajdonképpen a kérdések viszik előre a világot. Ha nincs, ami foglalkoztat egy droid leszel. Harcolsz a pénzért, az idő ellen. De egy algoritmus szerint vegetálni az nem élet. Ha a személyiséged felrajzolható egy folyamatábrával, akkor bizony robot vagy barátom!
De akkor mi bajom a kérdésekkel? Hát először is, hogy a válaszok szubjektívek. Ez önmagában még nem baj, de ezt igen ritkán ismerjük be. A kérdőjel lélektana egyszerű: jól körbejárjuk a témát, aztán egyenes ágon eljutunk a válaszig. Pont. Azért persze nyitva hagyunk egy kiskaput, mert mi van ha mégsem? Ergo a kérdőjel folyamatábra, ergo megint csak droidok vagyunk.
A másik probléma, hogy adódnak élethelyzetek, amikor túl sok a kérdőjel. Gyakorlatilag csak kérdések vannak, válaszokra halvány reménysugár sem. Ezt hívjuk mélypontnak, depressziónak, vezeklésnek, stb. Ilyenkor aztán leszarod, hogy Newton dejó, hogy eltöprengett azon miért esett azt alma a fejére. Igen, itt van az a kurva gravitáció ami húz lefelé, mint azt a hülye gyümölcsöt. Egyébként is, francnak kellett Évának beleharapni?
Hát itt tartok. A feldolgozatlan múlt, és a bizonytalan jövő zárójelébe zárva, de remélhetőleg nem megrekedve.
A válasz pedig... Mi is volt a kérdés?

Szünet

2011-12-10T18:25:00.009+01:00

Amikor 2 hétig semmit nem írtam elég heves magyarázkodásba kezdtem. 2 év szünet után mi legyen? :)
Sok minden történt ez idő alatt, sokat igyekszem leírni is, sokat inkább le sem írok. Hogy mit és mikor? Ekkora szünet után nem mindegy? :)

Karácsony

2009-12-24T23:13:00.003+01:00

Békés, Boldog Ünnepet mindenkinek!

U.I.: Még élek :)

Kedvenc

2009-03-25T20:45:00.003+01:00

Namost azt találtam ki, hogy a munka és tanulás és nemitthonlevés okozta nagy űrt a blogomban azzal fogom kitölteni, hogy 10+1-es listát készítek mindenféle kedvenceimről, és szépen közzéteszem. Hogy megmutassam azt, ami jó (szerintem). Előrebocsátom, hogy nem 11 gitárost ismerek pl., de nem fogom mindet felsorolni, akit szeretek, csak akiket kicsit mondjuk jobban. Az első három pedig gitárosból, dobosból satöbbiből már most mondom, hogy minimum holtverseny. Nem vagyok egyszerű eset, na, de az vagyok, amit eszek, hallgatok, nézek, olvasok. Ez mostantól meg is lesz itt mutatva jól.

Kiskuták

2009-03-24T21:42:00.008+01:00

4 hetes gyönyörűségeim.

DREAM THEATER

2009-03-05T20:11:00.004+01:00

Az előző post címe már sokat sejtető volt. De ez külön bejegyzést érdemel:

2009.07.01, Sportaréna
DREAM THEATER

Tessék jönni!

Caught in a web

2009-03-05T19:41:00.004+01:00

Jó marketinges módjára arra fogom a majd két hetes mosolyszünetet, hogy nem volt szivem a Firth of Fifth gitárszólóját letaszajtani a blogom tetejéről...:) Persze nem erről van szó. Csak megint hozom a formám, és naiv kisgyerekként csodálkozom rá, hogy hát mik vannak. Kéremszépen, már a net sem a régi. Túlnépesedett, túltarkult majd egyészürkült massza. Vannak színfoltjai, mindig öröm őket megtalálni, de már innen is fröcsög a vér, ömlik a szenny. Photoshop-al sminkelt vagy épp primitíven vulgáris egyedek a balból elnyomott csikkel együtt jobbjukkal nyomják át a tesztoszteront a monitor másik oldalára. Mondjuk kell nekem mindenféle oldalakra beregisztrálni...:D Életem ajánlata: olyan szép szád van, gyere föl hozzám, csinálok neked sushit. Kihagytam... :)

Aztán meg a cezar-saláta sem a régi. Vagy csak rossz helyen akartam rendelni, de volt abban minden, csak az nem, aminek kellett volna. Na meg a feketeerdő torta. Hát annak a szine sem volt az igazi. Ráadásul a kettő két különböző helyen, sőt városban.(!) Mindegy, ezt csak zárójelben.

Viszont úgy tünik működik még a zsák a foltját elv itt is, és ettől megest helyrebillent a világképem. Lehet nem is naiv vagyok, hanem örök optimista. Mint aki a város leglepukkantabb kocsmájába tér be minden reggel, mert a kávé még mindig ott a legjobb. Döntse el mindenki szerinte jól van e ez így.

I know what i like

2009-02-22T21:31:00.004+01:00

Tegnap este úgy éreztem blues a kedvem. Szokott ilyen lenni...:) De ma nem, ma (is) prog-rock a kedvem. Úgyhogy tessék, egy kis Genesis, mert jó:

Akkor:

És most:

Helyzetjelentés

2009-02-20T19:47:00.006+01:00

Gondolkodtál már rajta, mit kérnél, ha egyszer tényleg jönne a jótündér, az aranyhal vagy Tibibácsi, hogy elintézi? Tudom, hülye kérdés, és egyébként sem szeretjük a "mi lett volna, mi lenne ha..." kezdetű gondolatokat. De elmélkedni azért szeretünk. Rengeteg frappáns komolytalan válasz adható a kérdésre, de most tényleg komolyan. Mitől lennél BOLDOG? Pénz? Hatalom? Szex? Hm, elapadhatatlan forrása bárminek, amiről most úgy véled a legfontosabb...? Nekem ez most az idő. Bezomány, Chronos babérjaira hajtok.

Ékes példa ez a hetem. Alig vártam, hogy péntek este legyen végre. 3 nap suli, jó töményen reggeltől estig, aztán egy hosszú majd egy kelletlen igazi pénteki munkanap. Pörgetni, hajtani szerettem volna az időt. Sokszor van ez így.

zárójel Kis közjáték volt a kedd este. Finom volt a parasztkenyér, a házikolbász és az erős paprika. A metaxa meg sok. Mindegy, billiárdozni sosem tudtam jól.:P zárójelbezárva

Deviszont szerda este pár órára némi lassulás jól esett volna. Vészfék, vészfék!!! Ilyenkor meg hová rohansz? Nem látod? Megpihennék, beszélgetnék. Mosolyognék egy őszintét. Hát ez van. Tessék ezt elintézni kéremszépen, aranyhalszivű tündérbácsi! Addig is ha nem lehetek az idő ura, igérem mindig megadom a tiszteletet az elrohanni akaró óráknak, az őszinte hangoknak és az embereknek akik visszamosolyognak...

Still of the night

2009-02-14T23:32:00.006+01:00

Ehh, de jól is esik pénteken a Neptunban azt olvasni, hogy került föl majd 100 oldal jegyzet, HATEfőre legyenek szivesek... Ez most meghiúsította az idetervezett elmélkedést például a Péntek 13.-át követő Valentin napról, és egyéb mindenkit érintő és foglalkoztató fontos dolgokról... :P Akartam még pár sort a szavak nélküli metakommunikációról, de a digit nem a legkönnyebb tantárgyam, úgyhogy a csönd hatalmát demonstrálja most az, hogy nem írtam ezekről.:) Amúgy olyan Rocker Zsoltisan nekem semmi bajom a Péntek 13.-ával. Fizetés utáni első Péntek, maraggyámá'!:)

Summa: iszom egy pohár kékfrankost Zs. kollega pincéjéből, hallgatok egy kis Whitesnake-et, aztán elteszem magam holnapra....

Luke

2009-02-11T22:48:00.000+01:00

I'm sorry!

2009-02-08T22:26:00.006+01:00

Holnap HATEfő, ahogy én hívom a hét első napját. Ordít a szeretet az elnevezésből. De most várom. Illetve várom, hogy ez a hét véget érjen. Zsebbenyúlós, üres, vontatott, peches, átkozott napok. Kezdődött hogy HATEfőn elhoztam az autót, végre (majdnem) minden klapp. Minusz sokezer. Kedd reggel rögtön előztem is szabálytalanul ahogy kell, rendőrbácsik meg is állítottak. Minusz ötezer, és örüljek a helyszíni bírságnak. Ez rátett egy lapáttal az egyébként sem rózsás hangulatomra.

Okfejtegetés: a legszarabb azt elfogadni, amit az ember nem ért. Még ha tudja is, hogy talán jobb így, de valami idióta érzés belülről nem hagyja nyugodni. Valami hit, remény, kíváncsiság, ragaszkodás vagy valami átkozott hormon. Valami emberi.

Szombat estére tervezett programom volt. Bál. Hát nem az én világom, de fentebb említett okfejtegetést csűrve-csavarva meg tudnám magyarázni, miért lett betervezve. De most nem ez a lényeg. Hanem hogy akik számítottak rám nem értik miért mondtam le az utolsó pillanatban. Pedig tényleg csak azért, amiért mondtam is: nem volt kedvem hozzá, nem hiszem, hogy jól éreztem volna magam. Sajnálom. Tényleg. Minusz párezer. Két belépő ára, amit előre kifizettem. Ez van.

A hab a tortán, hogy mikor ma este hazaértem és felkapcsoltam a lámpát a szobámban, a villanykörte intenzív fény- és hangjelenségtől kisérve megadta magát. Mondom kicserélem. Csakhát a székemról nem értem föl rendesen, sikerült belecsimpaszkodnom és kitépnem az egészet a plafonból. Na, akkor hoztam be egy üveg bort. Megiszom még egy pohárral, aztán bármily furán is hangzik tőlem: csak hétfő lesz már végre...

M. B. (...)

2009-02-06T20:19:00.004+01:00

Reaktív

2009-02-05T21:35:00.003+01:00

Az emberek viselkedésének, cselekedeteinek kulcsa a motiváció. Bármit is teszünk, mindig mindent valamiért. Végletekben ez valahogy úgy néz ki, hogy vagy sosem gondolsz bele miért, csak egyszerűen úgy érzed most ezt kell és úgy is teszel, vagy minden lépesed átgondolod, tudatos minden mozdulatod. Érdekes, hogy a két véglet igazából itt is majdnem ugyanaz… Az emberben ébred valamilyen szükséglet, és azt kielégíti. A különbség csupán az ösztönök racionalizálása. Na és persze nem hiszek a végletekben. A legspontánabb ember is valahol tudja az okot, csak nem tartja fontosnak, vagy fél belegondolni. És olyan sincs, hogy valaki sosem tegyen számára is megmagyarázhatatlant.
Ígyis-úgyis menekülünk. Félünk az ismeretlentől, a könnyebb utat választjuk, és közben görcsösen meg akarjuk magyarázni, hogy hát miért is jó ez így, vagy görcsösen bizonygatjuk, hogy miért nincs szükség arra, hogy megmagyarázzuk. Tudod mi a durva? Önmagad elöl menekülsz. Ha nem akarod látni az okot, ha mindenáron okokat akarsz látni. Tök mindegy. Ha ezt felismered, ha szembe akarsz nézni ezzel, akkor elkezdtél felnőni. Én elfáradtam a meneküléstől, így jutottam idáig. Volt egy blogom, amit töröltem. Hogy miért? Hát ezt próbálom magyarázni... Azaz nem is. Az lesz, hogy ezt meghagyom, bárhogy is alakul. Mert amiket leírtam, azok elől már nem akartam menekülni, azokat már elfogadtam. Amilyen hangulatom épp volt, az akkor és ott én voltam. Ezt nem lehet kitörölni. Ez lesz. Biztoshogyigen.

Elég volt a menekülésből. A 22-es csapdája, hogy lehet ezt most csak azért érzem így, mert menekülök a menekülés elől...